Prológ:

Doktor Mesmer:

Egyáltalán tudja, hogy merre van?

Constanze Nissen:

Már rég nem jártam erre, doktor úr.

D. M.:

Nem szívesen jár ide, hiszen még a temetésére se jött el annak idején.

C. N.:

Ugyanmár Monsieur Mesmer, maga művelt ember, igazán nem kellene az irigy bécsi pletykákat szajkóznia!

Ott van valahol.

D. M.:

Egyszóval nem igaz az, hogy a temetése napján otthon maradt?

C.N.:

Igen, valahol ott kell lennie.

D.M.:

De hiszen itt már nincsenek sírok.Se egy kereszt, se egy sírkő.

C.N.:

Az ő sírján nem is volt kereszt.

D.M.:

Akkor legalább sírkövet kellett volna állítani neki, Madame Mozart.

C.N:

Nissen.Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen.Hányszor mondjam még magának?!

D.M.:

Ennyivel tartozott volna neki.

C.N:

Egy nincstelen özvegynek két kisgyerekkel a nyakán van más gondja is.

D.M.:

Méghogy nincstelen?De hiszen a halála jómódúvá tette.A partitúrák, az órái, a dohányszelencéi.Csak amit én megvásároltam magától az elmúlt időben, egész kis vagyon.

C.N: Na, tessék itt van.

D.M:

Biztos benne?

C.N.:

Hát, én…

D.M:

Itt van eltemetve? Jean-Pierre!

C.N:

És most az 5 ezret Doktor Mesmer! Elvezettem a sírhoz.

D.M:

Ez mágikus hely.Écoutez! Hallja?

C.N:

Gyorsan, kérem fázom!

D.M:

Hallgassa, asszonyom!

C.N:

Dehát mit?

D.M:

A zene végtelen univerzuma!Ahonnan ő jött, ahonnan meteorként hullott le a Földre… un enfant de Dieu …